3. rész/ part three - Menyasszony

Hello itt is a következő talán egy kicsit előbb...nem baj :D
xx

 *

A naplemente szépen keretezte a lenyugvásra készülő égboltot. Egy kis réten a fű lassan hajladozva foglalt helyet. Két fiatal ült a gyönyörű hely közepén és egy apró lepedőn terpeszkedtek.

A lány lassan felkuncogott amikor a fiú száját nem találta el a szőlőszem. 

- Ne nevess! - dobta meg a fiú egy aprócska szelet sütivel a lányt.

- Hé! - törölte le a piros pólójáról a piszkot, a meglepett ember.

A fiú csak idétlen mosolyra húzta száját, majd egy apró puszit nyomott a lány rózsaszín ajkaira.

 *Amy szemszöge*

- Á! - borzongtam meg amint egy nagy sárga ismerős házhoz értem.

- Diliház? - viccelt Louis, mire a dühösen megcsaptam a karjait.

- Egyébként miért is kísértél  haza... a szüleimhez? - dadogtam.

Lou arcáról hamar lehervadt a mosoly majd zavarosan  nézett rám.

- Mármint, örülök, hogy egy világsztár kísért el engem ide meg minden blablabla, de... - módosítottam.

- Ja! - kapott észbe a fiú - egy, két utcával feljebb lakok, kettő lehet veled hülyéskedni. Olyan vagy mint én...

- Fiú?

- Mi?

- Mondom fiú! - kiabáltam.

- Mi?

- Hát én... - motyogtam és  a házunk kapuja felé indultam.

- Nem vagy fiú.... inkább vicces....lány! - emelte égbe a szemeit Louis.

- Te pedig egy idióta lány! - ordibáltam vissza Lou-nak mérgesen.

- Na! - húzta fel orrait Louis.

Mintha  egy öreg házaspárt látnák veszekedni... Hajaj! A jó isten szórjon rám villámokat.

Lassan vissza indultam Louis elé majd megfogtam a karját, részletesen elmagyaráztam, hogy nincs semmi baj, ne hadarjon, mert azt utálom és megparancsoltam neki, hogy menjen nyugodtan haza:

- Húzás van! - mondtam ki végül a kegyelem döfést.

- Utállak! - morogta.

- Én szeretlek! 

- Télleg'?  - döbbent meg Lou.

- Csak szeretnéd -  meresztgetem a szemeim.

- Hah! - horkant fel.

Egy- két néma percig még egymás szemeibe néztünk majd kitört belőlünk a nevetés. A hangos nevetés. Röhögve szemeket törölgetve öleltük meg egymást, majd rázkódó vállal sírtunk egymás karjaiban. Szép lassan elengedtük a másikat majd átadva jó kívánságainkat ami a "Fulladj meg!" és " Imádlak baby!" különböző formájában testesült meg. Utolsó másodpercekben eszembe jutott, hogy nem tudom a telefon számát de amikor nevetve rávágta, hogy majd' a szomszédba lakik inkább hagytam.

Izgulva léptem át azt a küszöböt amibe 3 éve már nem estem el...most is majdnem sikerült de hála felnőttnek éreztem magam ahhoz, hogy átlépjem.

- Kicsim! - ölelt meg anyám lisztes kézzel.

- Mi jót sütsz nekem? - kérdeztem miközben besaszéztam  a konyhába.

Na ha témánál vagyunk. A szüleim háza semmiben nem tért el egy átlagos háztól( persze az én szobámat leszámítva)

- Neked semmit - bökött rám fakanállal - Jenna nénikéd már más tészta...

- Tessék? Milyen tészta?  - húztam fel a szemöldököm. 

- Tudod Johnnal már 3 éve együtt vannak és ameddig te a popsidat Londonban pihenteted, addig ők esküvőt szerveztek - mesélte Anyu.

- Aha. Értem - bólogattam - én is bemehetek váratlanul az esküvőre, tuti mindenki rám mutogatva.

- Éppen ezért leszel te csak egyik tanú, semmi bravúr, semmi színes ruházat, semmi rock zene és semmi értékelhetetlen favicc! - mosolygott.

Felültem a pultra és néztem ahogyan anya sürög forog. Tényleg csinált tésztát.

- Azért, mert bájos a mosolyom? 

Anya csak nagyot sóhajtott.

- Nem, de ma még el kéne menned ruhát próbálni! - ugrált (?!) anyu.

- Ez kicsit nem gyors? - mondtam furcsán.

Mert hát most jöttem haza, de menjek egyből ruhát próbálni (?)... kemény.

- Nem, nem. Küldtem már sms-t, hívtalak telefonon... - sorolta fel anyu az okokat, miszerint " ne rinyálj menj!".

- Nem is! - vitáztam.

Összeszűkült szemekkel szedtem ki a telefont a zsebemből, amin 30 sms(?) és 15 hívás volt.

Mi a fene!

- Én.... - halkult el a hangom.

- Na látod kicsim, én mondtam egyszer cseréld le azt a kütyüt - helyeselt saját magával(?).

Kicsit sok ez a kérdőjel anya körül...
A telefonom meg biztos feladta a szolgálatot. Nem baj, majd azt is vennem kell.

Lustán leugrottam majd az edényben fellelhető narancs hirtelen leesett.

De ezt sem úsztam meg, ugyanis a következő pillanatban Twilight-osan  elütve csapódott a szerencsétlen narancs a falhoz egy nagy foltot hagyva.

Grimaszoltam egyet, majd kiosonva a konyhából kezdtem el felfutni a régi szobámba.

Bent leesett az állam. Üres... üres a szobám. 

- Mi? - kérdeztem magamtól.

Szupergyorsan  futottam minden egyes szobához. Minden ugyanolyan volt kivéve egy valamit. Valami volt a házban ami nem hagyott nyugodni.

- Amelita! A narancs miatt majd később számolunk de most indulj a ruha próbára! - kiáltotta a konyhából anyu.

- Oké - válaszoltam és felvéve a régebben földre dobott dzsekimet elindultam... hova is?

Végig tapizva magam akadt a kezembe egy cetli.:

Úgyis elfelejted megkérdezni! - írta a cetlire anya és hozzá fűzött egy címet. 

Fogtam egy taxit, majd ledaráltam a címet.

Fáradtan estem be a ruha boltba és pásztáztam szememmel a terepet, hogy megkeressem Jennát.

- Te! - kiáltottam a roppant ismerős fiúra. 

- Amelita drágám? - mondta magas hangon.

Káromkodva vágtam oldalba, amint meghallottam az ismerős gyengéd hangot -Ami Jennát jelentette-, vigyorogva karoltam át Louist.

- Barátkoztunk! - vágom rá a választ a még fel sem tett kérdésre.

- Nem veszem be láttam! - csípi meg az arcom Jenna.

- Aú! - dörzsölöm meg a fájó területet.

Erre a kis reakcióra Louisból kitört a röhögés amit én egy "hülye!"- vel reagáltam le.
Lou egy igen különös személy, ha bele nézel a szemében meglátod azt a bizonyos csillogást, azt a vidám csillogást ami miatt megszerettem. Ne tessék félre érteni úgy mint egy barátot... vagy már magam sem tudom. Ilyen gyorsan nem tudhatom.

Röhögve ütöttem vissza, ám egy kicsit nagyobbra sikeredett így lelökve őt a földre nevettem tovább.

- Hahahahaha! - gúnyolt ki miközben feltápászkodott.

- A két tanú jön! - szólt Jenna.

- A két mi?

- A két tanú  - vigyorgott.

- De hogy? - akadtam el.

- Megkértek rá. John jó haverom - rántotta meg a vállát.

- És jó táncos - fűzte hozzá Jenna, mire felkuncogtam.

A hosszadalmas és kimerítő ruhapróba után, ami abból állt, hogy Louis "like", "unlike" jeleket mutatott különböző ruháknál, haza tértem szó szerint megint csak bevágódva az ajtón.

De a mosolygásom és jó kedvem hamar eltűnt amikor rá jöttem arra az érzésre amit korábban tapasztaltam.

Mindkét kezemet az arcomhoz raktam és kikerekedett szemmel meredtem a semmibe.

- Apa!