3. rész/ part three - Menyasszony

Hello itt is a következő talán egy kicsit előbb...nem baj :D
xx

 *

A naplemente szépen keretezte a lenyugvásra készülő égboltot. Egy kis réten a fű lassan hajladozva foglalt helyet. Két fiatal ült a gyönyörű hely közepén és egy apró lepedőn terpeszkedtek.

A lány lassan felkuncogott amikor a fiú száját nem találta el a szőlőszem. 

- Ne nevess! - dobta meg a fiú egy aprócska szelet sütivel a lányt.

- Hé! - törölte le a piros pólójáról a piszkot, a meglepett ember.

A fiú csak idétlen mosolyra húzta száját, majd egy apró puszit nyomott a lány rózsaszín ajkaira.

 *Amy szemszöge*

- Á! - borzongtam meg amint egy nagy sárga ismerős házhoz értem.

- Diliház? - viccelt Louis, mire a dühösen megcsaptam a karjait.

- Egyébként miért is kísértél  haza... a szüleimhez? - dadogtam.

Lou arcáról hamar lehervadt a mosoly majd zavarosan  nézett rám.

- Mármint, örülök, hogy egy világsztár kísért el engem ide meg minden blablabla, de... - módosítottam.

- Ja! - kapott észbe a fiú - egy, két utcával feljebb lakok, kettő lehet veled hülyéskedni. Olyan vagy mint én...

- Fiú?

- Mi?

- Mondom fiú! - kiabáltam.

- Mi?

- Hát én... - motyogtam és  a házunk kapuja felé indultam.

- Nem vagy fiú.... inkább vicces....lány! - emelte égbe a szemeit Louis.

- Te pedig egy idióta lány! - ordibáltam vissza Lou-nak mérgesen.

- Na! - húzta fel orrait Louis.

Mintha  egy öreg házaspárt látnák veszekedni... Hajaj! A jó isten szórjon rám villámokat.

Lassan vissza indultam Louis elé majd megfogtam a karját, részletesen elmagyaráztam, hogy nincs semmi baj, ne hadarjon, mert azt utálom és megparancsoltam neki, hogy menjen nyugodtan haza:

- Húzás van! - mondtam ki végül a kegyelem döfést.

- Utállak! - morogta.

- Én szeretlek! 

- Télleg'?  - döbbent meg Lou.

- Csak szeretnéd -  meresztgetem a szemeim.

- Hah! - horkant fel.

Egy- két néma percig még egymás szemeibe néztünk majd kitört belőlünk a nevetés. A hangos nevetés. Röhögve szemeket törölgetve öleltük meg egymást, majd rázkódó vállal sírtunk egymás karjaiban. Szép lassan elengedtük a másikat majd átadva jó kívánságainkat ami a "Fulladj meg!" és " Imádlak baby!" különböző formájában testesült meg. Utolsó másodpercekben eszembe jutott, hogy nem tudom a telefon számát de amikor nevetve rávágta, hogy majd' a szomszédba lakik inkább hagytam.

Izgulva léptem át azt a küszöböt amibe 3 éve már nem estem el...most is majdnem sikerült de hála felnőttnek éreztem magam ahhoz, hogy átlépjem.

- Kicsim! - ölelt meg anyám lisztes kézzel.

- Mi jót sütsz nekem? - kérdeztem miközben besaszéztam  a konyhába.

Na ha témánál vagyunk. A szüleim háza semmiben nem tért el egy átlagos háztól( persze az én szobámat leszámítva)

- Neked semmit - bökött rám fakanállal - Jenna nénikéd már más tészta...

- Tessék? Milyen tészta?  - húztam fel a szemöldököm. 

- Tudod Johnnal már 3 éve együtt vannak és ameddig te a popsidat Londonban pihenteted, addig ők esküvőt szerveztek - mesélte Anyu.

- Aha. Értem - bólogattam - én is bemehetek váratlanul az esküvőre, tuti mindenki rám mutogatva.

- Éppen ezért leszel te csak egyik tanú, semmi bravúr, semmi színes ruházat, semmi rock zene és semmi értékelhetetlen favicc! - mosolygott.

Felültem a pultra és néztem ahogyan anya sürög forog. Tényleg csinált tésztát.

- Azért, mert bájos a mosolyom? 

Anya csak nagyot sóhajtott.

- Nem, de ma még el kéne menned ruhát próbálni! - ugrált (?!) anyu.

- Ez kicsit nem gyors? - mondtam furcsán.

Mert hát most jöttem haza, de menjek egyből ruhát próbálni (?)... kemény.

- Nem, nem. Küldtem már sms-t, hívtalak telefonon... - sorolta fel anyu az okokat, miszerint " ne rinyálj menj!".

- Nem is! - vitáztam.

Összeszűkült szemekkel szedtem ki a telefont a zsebemből, amin 30 sms(?) és 15 hívás volt.

Mi a fene!

- Én.... - halkult el a hangom.

- Na látod kicsim, én mondtam egyszer cseréld le azt a kütyüt - helyeselt saját magával(?).

Kicsit sok ez a kérdőjel anya körül...
A telefonom meg biztos feladta a szolgálatot. Nem baj, majd azt is vennem kell.

Lustán leugrottam majd az edényben fellelhető narancs hirtelen leesett.

De ezt sem úsztam meg, ugyanis a következő pillanatban Twilight-osan  elütve csapódott a szerencsétlen narancs a falhoz egy nagy foltot hagyva.

Grimaszoltam egyet, majd kiosonva a konyhából kezdtem el felfutni a régi szobámba.

Bent leesett az állam. Üres... üres a szobám. 

- Mi? - kérdeztem magamtól.

Szupergyorsan  futottam minden egyes szobához. Minden ugyanolyan volt kivéve egy valamit. Valami volt a házban ami nem hagyott nyugodni.

- Amelita! A narancs miatt majd később számolunk de most indulj a ruha próbára! - kiáltotta a konyhából anyu.

- Oké - válaszoltam és felvéve a régebben földre dobott dzsekimet elindultam... hova is?

Végig tapizva magam akadt a kezembe egy cetli.:

Úgyis elfelejted megkérdezni! - írta a cetlire anya és hozzá fűzött egy címet. 

Fogtam egy taxit, majd ledaráltam a címet.

Fáradtan estem be a ruha boltba és pásztáztam szememmel a terepet, hogy megkeressem Jennát.

- Te! - kiáltottam a roppant ismerős fiúra. 

- Amelita drágám? - mondta magas hangon.

Káromkodva vágtam oldalba, amint meghallottam az ismerős gyengéd hangot -Ami Jennát jelentette-, vigyorogva karoltam át Louist.

- Barátkoztunk! - vágom rá a választ a még fel sem tett kérdésre.

- Nem veszem be láttam! - csípi meg az arcom Jenna.

- Aú! - dörzsölöm meg a fájó területet.

Erre a kis reakcióra Louisból kitört a röhögés amit én egy "hülye!"- vel reagáltam le.
Lou egy igen különös személy, ha bele nézel a szemében meglátod azt a bizonyos csillogást, azt a vidám csillogást ami miatt megszerettem. Ne tessék félre érteni úgy mint egy barátot... vagy már magam sem tudom. Ilyen gyorsan nem tudhatom.

Röhögve ütöttem vissza, ám egy kicsit nagyobbra sikeredett így lelökve őt a földre nevettem tovább.

- Hahahahaha! - gúnyolt ki miközben feltápászkodott.

- A két tanú jön! - szólt Jenna.

- A két mi?

- A két tanú  - vigyorgott.

- De hogy? - akadtam el.

- Megkértek rá. John jó haverom - rántotta meg a vállát.

- És jó táncos - fűzte hozzá Jenna, mire felkuncogtam.

A hosszadalmas és kimerítő ruhapróba után, ami abból állt, hogy Louis "like", "unlike" jeleket mutatott különböző ruháknál, haza tértem szó szerint megint csak bevágódva az ajtón.

De a mosolygásom és jó kedvem hamar eltűnt amikor rá jöttem arra az érzésre amit korábban tapasztaltam.

Mindkét kezemet az arcomhoz raktam és kikerekedett szemmel meredtem a semmibe.

- Apa!   

Csokipuding!

Csokipuding emberek!
Nagyon örülnék pár kommentnek ahol leírjátok tetszik-e a történet vagy sem. Természetesen nem kötelező de a véleményekből tanul az ember. :) Szombaton új rész! xx

2.rész/part two -Bajkeverők

Hello, itt is lenne. Ez a rész teljességben a mesélő szemszögéből írodott.És igen, ha írni tudsz akkor kirakod előbb na akkor beállunk arra, hogy minden szombaton új rész :D
xx

A nap lemenőben volt. Egy nő vidáman tologatta a 2 hónapos csöppségét a Central parkban. Mellettük egy kis német juhász játszott szemérmes gazdájával. A szökőkúton egy kisfiú ült és a fagyiját nyalogatta jó kedvűen. A fiú lábait lógatta a szökőkút peremén, az előtt pedig Apja állt és várta míg a lánya vissza ér a mosdóból.

- Nézd! - mutatott rá apja a kút széle alatt elterülő vésésre.

- Mi az? - kérdezte abba hagyva előbbi tevékenységét a kis Bobby.

- Egy szép rajz - mosolygott rá apja.

Valóban egy szép vésés volt rajta. Egy angyalt ábrázoló rajz.

- És mi az a betű alatta? - tanakodott a fiú.

- Fogalmam sincs - vágta rá a férfi.

A kisfiú csak megrántotta a vállát és tovább ette lassan elolvadó fagylaltját.

*

- Vicces lány vagy - jegyezte meg Louis mosolyogva.

- És én ezt tudom - mondta szórakozottan a lány.

A fiú csak megrázta a fejét és kikapta a lány kezéből a zenelejátszót.

- Azt sem tudom ki vagy... - kezdte.

Louis úgy gondolta előbb szeretné megismerni mielőtt csak úgy engedi, hogy a dolgait lopkodja.

- Amelita - szólt közbe a lány - de csak Amy.

- Valóban? - húzta fel a szemöldökét - Amelita?

- Miért mi a baj a nevemmel?

- Semmi. De nem mindenkinek adnak olyan nevet ami egy meseszereplőre illik.

Amy csak pufogott magában.

- Vagy talán egy hercegnő lennél? - viccelt a fiú.

- Hahaha. Baromi vicces - tapsolt.

- Louis - mondta a fiú csak azért is - hol születtél?

-  Doncaster - suttogta a lány.

- Amelita a Doncasteri meseszereplő - próbálta felvidítani Amyt.

A lány elmosolyodott majd megbökte a fiú vállát.

- És te?

- Csak nem, nem tudsz róla?! - háborodott fel a válaszoló.

- Kéne?

 -Úgyszintén Doncaster.

Néhány percig szótlanul ültek majd Louis előszedett egy újságot és nyugodtan fellapozta.

Amy végig vezette a tekintetét az emberek között majd hosszan bámulta az egyik furcsa alakot.

- Mi az? - szólalt meg a fiú.

- Látod azt a pasit?

- Jep - vágta rá unottan Louis.

- Szerintem Goni ember - mereszti rá a szemeit a lány.

- Mi? Goni?

- Aha. Gonosz.

- Goni? -fordítja el a fejét nevetve.

- Goni - grimaszol a lány mire Louis még jobban nevetni kezd.

Ekkor történik meg amit a lány már sejtett.

A "Goni" fickó az előtte álló néni táskáját megfogva kezd el szaladni a most is mozgásban lévő metrón.

A lány felpattan mire Louis ijedten pislog néhányat majd a lány után fut.

- Hé! - kiálltja a lány a feketébe öltözött pasinak.

- Te hé! Mégis mit csinálsz? - fut el Louis mellette - majd én.

- Na még mit nem! Te nap mint nap szerepelsz újságokban. Mi lenne ha most már hősnek is hinnének? - kiáltott fel Amy - én leszek Batman!

- Mi? - hitetlenkedett a fiú.

- Csak vicceltem - nevet a lány.

- Őhm... bocsi - mondja egy 20-as éveiben járó srác - de nem akarjátok elkapni?

- Jujci! A fickó - kiált fel Amy.

- Jujci - ismétli meg louis halkan és elkezd sétálni a lány után.

A két bajkeverő lassan de alaposan átkutatva mindent keresték a táska lopót.

- Pedig még egy idős hölgy alá is benéztem - zsörtölődött a fiú.

Amy ráemelte a szemeit és furcsán méregette a fiút.

- Nem mondtam semmit - vágta rá Louis.

- Én is így gondoltam.

- Eltűnt - sóhajtott a fiú.

- Lehet.

- Hogy hogy csak lehet? - kérdezte Lou.

A lány csak köhögött egyet és az ajtó felőli irányba bökött.

Egy férfi állt ott sejtelmesen és sokszor fordult körbe és mérte fel a terepet. A kezében egy táska( hátizsák) volt.

- Szerinted a... - meresztgette kék szemeit a fiú.

Amy csak hümmögött egyet.

- Na végre itt vannak - lépett be a helysége 1 biztonsági őr és a hölgy akitől elvették a táskát - a két bajkeverő!

- Igen - bólogatott a lány - mi nem?! Az a pasi az, nem mi!

Amy kinyújtotta karját és a fura fickóra mutatott.

A nagydarab pasi ( aki történetesen a biztonsági őr) megmozdult mire a férfi ijedten hátrébb lépett.

- Adja ide a táskáját! - szólította fel mély hangon a fickót.

A férfi remegve az őr kezébe temette a táskát majd a lányra emelte szemeit.

Amy csak karba tett kezekkel vizslatta a fickót.

- Hopp és Kopp! - mondta neki mosolyogva.

- Talán nem annyira - húzta ki a kissé össze aszalódott banánt(?) Mr. Dickens (mert hogy így hívják).

- Én mondtam, hogy a piszkos kis bajkeverők voltak! - állította a nő aki eddig csöndben figyelte az eseményeket.

- Na, mi csak segíteni akartunk! - nyitja tágra a szemeit Lou.

- Úgy hogy táskát lopkodtok? - húzta fel a fél szemöldökét az őr.

Amy beszívta alsó ajkát miközben azon gondolkodott, hogyan másszanak ki ebből az egészből.

Amikor a metró lelassított, majd megállt az ajtók kinyitódtak és az  emberek egyszerre kezdtek kifelé özönleni.

Úgy van. Itt vagyunk. Doncaster. A félreérthetetlen események városa.

Még pislogni is elfelejtettek amikor meglátták a sok embert, kamerával a kezükben.

A "rablás" és most ez. Na többet az biztos, hogy nem utaznak metróval sehova.

-  Most mit csináljunk? - sziszegte a fiú.

- Hát... Az biztos, hogy nagy kakiban vagyunk - kezdte Amy - ami tetézi azt, hogy "loptunk" - bontotta ki a karjait és mutatott idéző jelet - és ,hogy megfulladni készülünk.

- Tehát abszolút világ vége, így is-úgyis - konstatálta a fiú.

- Igen - vágta rá a lány.

Louis a türelmesen várakozó őr felé lépett.

- Ügye tudja ki vagyok?

- Aha.

- És biztos van gyerek otthon - mosolyodott el.

- Sally 7 éves. Imád téged, meg a kis fiúkákat is.

- Hát akkor... - karolta át az őrt Lou.

- Menjen - egyezett bele - de kérek aláírást.

Louis gyorsan aláírta egy cetlit, majd a lány felé intett aki kikerekedett szemekkel bámulta az eseményeket.

- Kész vagy hercegnő?

Kinézet2

Megint helló!
Úgy tűnik kapok segítséget a szebb kinézetért. :)
Tehát ha minden igaz hamarosan nem ilyen semmilyen lesz a blog.:P
Good night! xx

1. rész/ part one - Mindennapok

Hello azt hiszem, ez a rész még igazán szellős kis bevezető féleség. Örülnék pár hozzászólásnak. De nem szabok meg semmit. 
U.i. : igen előbb hoztam egy nappal muhaha!
Bye! xx

A metróállomás érdes és fülledt levegővel volt tele. Hol néhány ember lézengett és harsány beszédbe elegyedett a másikkal, hol pedig idegeskedő férfiak és nők várták a lassan közeledő metrót. A harsányabb személyek között egy igen vidám fiú foglalt oszlopos helyet. Barna haja össze-vissza állt. Kék szemei elegánsan csillogtak. Kezével hadonászva magyarázott valamit a körülötte helyet foglaló néhány embernek. Hirtelen feleszmélt a sín nyikordulására. Lassan lejjebb biggyesztette eszméletlen mosolyát, majd a 4 emberre vezette tekintetét. Egyenként megölelte őket miközben olyan kedves szavakat kapott mint a "Vigyázz haver!" vagy " Várunk vissza!". A fiú megindult a csomagjaival együtt majd felszállt a metróra.

*

( innentől Amy szemszöge szerk. megj.)

Sípolás. Ez az amit hallok. Egy idegesítő bazi hangos sípolás... a francba! Ez az ébresztő!Eszmélek fel, majd leesek az ágyról sietségemben. Azonnal ninja pózba ugrok fel. Majd körül nézve az ismerős szobán megrázom a fejem. Hülye vagyok! Gyors léptekkel száguldok el a lépcsőig, majd majdnem elcsúszva a fordulóban befutok a fürdőbe. Bah! Utálom a reggeleket. Sietősen felaggattam magamra a ruháim.( ami megjegyzem igazán nehéz volt, mert megakadt a fejemnél és jobbra balra csapkodtam a kezeimmel) Kifújtam a benn maradt levegőt és elfutva Jamie előtt felkaptam a táskámat.

- Hé! - állított meg az előbb említett lány.

Igen, mielőtt bárki is kétségbe vonná, hogy ő lány-e, elmondhatom ő az. Nagyon is.

- Tessék - sürgettem.

- Hova mész? - emelete az égbe frissen szedett szemöldökét.

- Hát... izé. Elmegyek - gagyogtam.

- Jó, de hova? - tette csípőre a kezeit.

Köztudott hogyha Jamie megakar tudni valamit az meg is foglya tudni. Úgyhogy nem palástoltam tovább.

- Haza - nyögtem ki.

- Minek? - mosolyodott el.

Elakartam neki mondani, ezt a roppant kellemetlen témát, azt, hogy miért nem tarthat velem és miért hagyom el Londont egy csekélyke időre.

De választ igazából nem adtam. Csak óvatosan elmosolyodtam.

- Ezzel nem hatsz meg! - fenyegetőzött.

- Tudom... - kezdtem - de elfogok késni!

Jamie felsóhajtott majd elállt az utamból. Háh! Tudtam mivel foghatom meg.Szereti ha az emberek pontosak és ügyesek.Persze én ügyetlen vagyok mindenbe és hülye mindenhez. Egy gyors ölelésbe pakoltam, majd kicsaptam az ajtónkat.

Hogy hogyan ismerkedtünk meg és lettünk barátok?

Na az egy másik történet. Legyen annyi, hogy ő szeret szervezni dolgokat én meg szeretem elrontani a dolgokat.   

   A ház amiben lakok, nem volt nagy de nem is volt kicsi. Egy egyszerű kertes ház volt. Nem egyszerű belsővel. Ha bementél a bejárati ajtón két ajtóval találtad szembe magad. A falak lilák és mindenféle minta található rajta. Két gardrób egy kék és egy pink van a fal ellentétes oldalain. A kék a szerény személyemé ami teli van ragasztva mindenféle matricával leginkább a  a Ki vagy Doki? c. sorozat képeivel. De van ott még sok féle. A ruháim színesek és vidámak, azok alatt tipikus lány cipők vannak. Néhány magassarkú és sok tornacipő. Jamie-t nem láttam még sokszor. Talán egyszer akkor sem sokat láttam belőle. Ő ilyen elzárt, na!

Ha a baloldali ajtón lépsz be a kicsi de annál is inkább takaros konyhával találod magad szembe. A jobb oldali ajtó pedig csak a hab a tortán. Egy hatalmas nappali következik ami száz színben pompázik. Nem hazudok!A normális emberek az egyszínű unalmas dolgokat szeretik mik őrültek a szivárványokért vagyunk oda.A normális emberek a ruháit a szobájukban tartják, mi pedig a bejáratnál. Na igen. Ez egy érdekes történet vagyis inkább baki.Na mindegy. Vissza a szivárványhoz. Jamie persze sokáig ordibált miatta. De amikor kiderült, hogy sok embernek tetszik a színkavalkád, egy győztes mosollyal és szeretett teljes tekintettel mondta, hogy az ő ötlete volt. Az őrültek egója! A helység felett egy fél emelet van ami abból áll, hogy van egy következő szint ahova egy csigalépcső vezet fel és ahova csúszdával kell lecsúszni. Szegény Jamie! Itt aztán kiakadhatott. Na jó ott voltam, amikor csapkodni kezdett és követelni, hogy "repítsem" ki ezt az ocsmány lejáratot a pokolba vagy ő fog engem lenyomni oda és vissza többször. Hajaj! A következő szint már csak Jamie unalmas hálószobáját és az én furcsán sötét kék szobámat takarta +- a fürdőszobát. Nos a birodalmam, kész Sci-fi társadalom. A kedvenc sorozatom posztereitől kezdve a könyvekig és hegyezőkig(?) minden van. Az ágyam már megint egy érdekes tészta. Nem direkt zuhantam reggel fél métert ugyanis kissé magas. Az alatta lévő helyen a könyveim vannak és egy kis asztal amin olvasok, írok, élek. A gardróbom helyén egy tv csücsül ami nem is plazma és nem is drága. De jó! Alatta egy temérdek DVD és por. Ott is régen jártam.

A fürdőszobám pontosabban szobánk ( merthogy ezt együtt használjuk)megint csak takaros. Csak zuhanyzónk van mert hogy dilis házba dilis személyek és Jamie elég babonás.Bár nem tudom honnan a francból szedte, hogy a zuhanyzó vonzza bajokat... na vajon honnan?

    Tehát most kimenekülve az ördög karmai közül (értsd Jamie) futva indultam meg a metróállomáshoz.

- Elnézést! - löktem fel egy pasit aki másik három fiúval battyogtak gondolom haza.

- Bunkó! - sziszegte a göndör és felhúzta az orrát.

- Na nehogy megsértsem az egód, sült krumpli! -  vágtam vissza.

  Már így is elkések.A három furcsa tekintet elől elfutva indultam tovább.Még 2 perc van az indulásig és még csak jegyem sincs. Amilyen gyorsan csak tudtam átugrottam pár akadályt: asztal, deszka, babakocsi(?). Kifulladva kértem meg a pénztárost, hogy siessen vagy felnyársalom.

A csaj csak unottan nekem dobta(!) a jegyet és tovább csattogtatta rágóját. Átszeltem a hosszú alagutat, majd az éppen ajtót behúzó metróra emeltem a tekintetem.

- Ne várjanak! - kiáltottam.

Egy nő észrevette kiáltásom és szólva a vezetőnek kinyitotta az ajtót.

- Köszönöm! - hálálkodtam.

- Örüljön, hogy itt voltam! Indulás! - szólt rám a nő mire meghúzva magam indultam el.

Megakadt a szemem egy fiún és elmosolyodva kezdtem el lépkedni felé.

A fülében fülhallgató volt, így nem hallhatta lépteim. Hirtelen huppantam le mellé majd kivéve a füléből a zenét mosolyogva vettem át a felét az én fülembe. Megfogtam mp3 lejátszóját és megnézve a most bent lévő borzalmas számot inkább már csak a vicc kedvéért is átnyomtam.

- Ejnye! A Ramones nem menő inkább hallgassunk One Direction-t!

Kinézet

Hello!
Az oldal azért ilyen semmilyen még, mert én ügyetlen vagyok fejlécben és egyébmás dolgokban.Azt hiszem, hogy én az egyszerűség híve vagyok. Maradjunk ennyiben. :)

Comming Soon! avagy valami prológus féle

Blog nyitása: 2014, 05. 4.

*

A levegő megtelt haraggal. A lány felemelte remegő kezét és az arca elé emelete. Egy könnycsepp. Lenézett a földre majd újra a fiúra emelte arcát. A fiú lazán támaszkodott az ajtónak majd egy intéssel intézte el mindazt mit a lány egy lélegzet vételbe össze foglalt volna. A lány - név szerint Amelita - megharapta ajkait, majd a fiú kék szemébe nézett.

- Középút? - suttogta cérnavékony hangon.

- Nincs - mondta egyszerűen a válaszoló.

A lány kifújta a levegőt majd a szoba vaskos falára nézett. És akkor eszmélt fel csak igazán...

- Louis! - kiáltotta Amelita.

A fiú felkapta a fejét.

- Oda nézz - tátogta.

Louis értetlenül kémlelt körbe a szobába.

- Mi az? - kérdezte.

- Valami ketyeg.... - suttogott - de nem az óra.

A fiú hirtelen a piros óra hűlt helyére emelte a tekintetét.

Valóban nem volt ott semmilyen időjelző eszköz.

Vagy mégis?

- Bukj le!

Louis azonnal megmozdult. Lehasalt a földre, és a lányt kezdte el keresni.

Amikor valami történt. Felrobbant a bomba. Még hallani lehetett egy ablak törést és aztán minden elcsendesedett.

*

Remélem elég akció dús volt :)  xxOneWhovian